Zöld kert - Minden ami kert és annak időjárása.

Menü
 
Kert, Kertészet
 
Időjárás
 
Oldalinfó
 
Komposztálás

Komposztálni jó

 

Nem muszáj kidobni a szerves hulladékot, inkább készítsünk komposztot belőle, így nem csak tápanyagot kapunk a növényeknek, de a környezetet is megkíméljük.

Emberi létünk egyik modern kori velejárója, hogy folyamatosan hulladékot termelünk, és ezzel a tevékenységgel bizony alapos környezetszennyezést hajtunk végre. A háztartási szemetet azonban többféle módon is "megszelídíthetjük", ennek a legismertebb módja a szelektív hulladékgyűjtés, ami remek dolog, de nem ad teljes körű megoldást mindennapi szemetünk kezelésére. Az otthonunkban felgyülemlett hulladék úgy egyharmadát ugyanis olyan szerves anyagok (főzési származékok, ételmaradékok, kertekből, házi növényekből származó hulladék) adják, amelyeket nagyszerűen lehet újrahasznosítani, azonban a szétválogatott szemétgyűjtés nem nagyon ad lehetőséget erre, így ez a fajta szemét  általában a nagy "közösben" landol. Pedig nem feltétlenül kell a banánhéjat vagy a lehullott fikuszleveleket egyenesen a szemetesbe vágni, hiszen ősidők óta létezik egy nagyszerű, házilag is remekül végrehajtható hulladékfeldolgozási módszer, a természetes lebomlás elvén működő komposztálás.

komposztálás

Komposztot készíteni persze csak azoknak éri meg, akik az ebből származó tápanyagot hasznosítani is tudják, vagyis rendelkeznek kerttel, vagy legalább cserepekben tartanak különböző növényeket otthonukban, hiszen a komposztálás lényege egy jó minőségű termőföld előállítása lenne. De ha már elhatároztuk, hogy muskátlikkal dobjuk fel az ablakpárkányt, vagy esetleg házilag fogunk paradicsomot termelni az erkélyen, netán kertünk is van, akkor mindenképpen hasznos lehet belekezdeni az amúgy nem túl bonyolult komposztálási műveletbe.

Komposztálható hulladékok:

vágott fű, lomb és gallyhulladék, az összes zöldséghulladék, sövények, bokrok nyírásából származó nyesedékek, gyomnövények, zöldségtisztítás hulladéka, ételmaradékok (zsírok, olajok, szószok stb.), húsmaradékok, kávézacc, gyümölcshéjak, fahamu, papírhulladékok
Maga a komposztálás tulajdonképpen egy biokémiai folyamat, amikor is különböző mikroorganizmusok (baktériumok, gombák) enzimek, oxigén és hő segítségével szépen lebontják a szerves anyagokat. Ez a jelenség megy végbe például a lehullott levelek lazább rétegeiben is, ahol még megfelelő az oxigénellátás. A komposztálási folyamatot amúgy négy részre oszthatjuk, ahol a bomlás és az érés különböző fázisai történnek. Az elsőben a könnyebben bomló anyagok (fehérjék, szénhidrátok) válnak ki, mindez gyors hőmérséklet-emelkedéssel jár együtt, a másodikban a nehezebben bomló anyagok, mint például a cellulóz "adják meg magukat", a harmadikban egy hirtelen lehűléssel a már lebomlott anyagokból kialakulnak a humusszerű anyagok, majd végül beérik az egész cucc.

komposztálás

Komposztálni egy olyan ládában, tartályban érdemes, ahol biztosítani tudjuk a megfelelő oxigénellátást a bomlasztandó hulladéknak, ugyanis oxigén hiányában az egész elrohad, ami egyrészt nem hasznosítható, másrészt roppant büdös lesz egy idő után. Maga a művelet abból áll, hogy a szerves hulladékot belehelyezzük a célnak megfelelő tartályba, de nem csak úgy belehányjuk, hanem szépen rétegezve töltjük fel, lehetőleg a különböző nyersanyagokat keverve, például a puha, zöld leveleket a keményebb barna ágakkal. A nagyobb kerti hulladékot, mondjuk faágakat, gallyakat nem árt felaprítani a gyorsabb bomlasztás kedvéért. Erre a célra - ha nagy mennyiségű kerti hulladékkal rendelkezünk - akár egy aprítógépet is beszerezhetünk. A keverés azért fontos, mert a különböző anyagok, eltérő idő alatt bomlanak el, de ha jól összekutyuljuk őket, akkor az oszlás folyamatos lesz az egész tartályban.

komposztálás

Fontos a komposztunk nedvességtartalma is, mivel ha nincs elegendő víz a masszánkban, a mikroorganizmusok a kiszáradástól tartva betokozódnak, és nem végzik el a "munkát" rendesen. A nedvességtartalom akkor optimális, ha a kezünkkel beletúrva nem folyik ki a víz az ujjaink közül, viszont a komposzt szépen összeáll, nem porlad szét. A már említett oxigénellátás érdekében egyrészt lazán kell a komposztnak állnia a tartályban, másrészt pedig pár hetente alaposan át kell forgatni az egész rakást. Ha mindezt jól csináljuk, akkor akár három hónap alatt kiváló komposztunk lehet, ellenkező esetben az egész folyamat bizony egy évig is eltarthat. Amikor az összes fázis szépen lezajlott, mehet a komposzt tápanyagnak a virágföldbe vagy a kertünkbe, a növényeink legnagyobb örömére.

komposztálás

Komposztálni persze főleg kertben célszerű, de aki nem rendelkezik ilyennel, annak is már kínál megoldást a modern technológia. Létezik ma már olyan házi komposztáló berendezés, ami minden különösebb megerőltetés nélkül készít komposztot a muskátlinknak. Maga a komposztáló nem nagyobb egy átlagos szemetesnél, és nem kell mást tennünk, mint beleszórni a háztartásban keletkezett szerves hulladékot, és mivel a masina teljesen automata, így egy gombnyomásra meg is van az áhított komposztanyagunk.

Mi a komposztálás?

A humusz természetes körülmények között automatikusan képződik az erdőkben a lehullott lombból, a szántóföldeken a gyökér és szármaradványokból a réteken és a legelőkön a szerves anyagokból, de magunk is termelhetünk humuszt a kertben keletkezett szerves hulladékokból. Ezt az eljárást komposztálásnak nevezzük.


Komposztálási videónk Bálint gazdával.Nézd meg katt ide!

1 hozzászólás
Idézet
2014.04.01. 03:40
coach outlet

strands in coach outlet a louboutin outlet great quicker michael kors outlet level, contrary mcm bags to north face outlet SLS cost-free products celine outlet and solutions. Truth be longchamp pas cher told there are ralph lauren pas cher also justifications which SLS coach outlet can be a Canada Goose Outlet carcinogen, most likely producing growths and canada goose even cancer malignancy. "We can be happy mulberry being voted one toms outlet of the many oakley sunglasses leading ray ban sunglasses new releases on marc jacobs outlet the canada goose uk 2012 true religion outlet SEMA indicate gucci outlet along christian louboutin outlet with longchamp My organization longchamp pas cher is cheerful which they experienced prada outlet that creation along with operation which our solution formula can bring for the timberland pick up insanity workouts truck true religion outlet hinderance plus ferragamo outlet phase current ghd flat iron market, ugg outlet " suggested mont blanc pens Robert Wieden, coach outlet Lead designer in Cleargain coach outlet Alternatives, LLC. along hogan outlet with to foreign Canada Goose Outlet countries building for that pretty productive p90x workout product or rolex watches service tory burch outlet establish, louis vuitton " extra Wieden. All the Lancel "plugnplay" appliance arrives entirely made and

 

2014 Január 1. -től a  végzi weblapunk karbantartását és szerkesztését.

Öszz látogató létszámunk 2010.01.19. óta:

Free counter and web stats

 


Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon